Optimista embernek tartom magam, de most napok óta elvesztettem a lelkesedésem…. Miért is? Mert baj van! Nagyon nagy baj!

Évek óta aktívan részt veszek a világ megmentésében, természetesen a saját szintemen. Egyrészről segítek a vállalkozóknak abban, hogyan működhetnek zöldebben és hogyan kommunikálják ezt a vásárlók felé. Ennek érdekében pár éve egy mini kutatást is készítettem a „zöld közösség” segítségével, 4 nap alatt 400-an töltötték ki. A kutatás célja az volt, hogy a vállalkozások számára megmutathassuk, hogy mi készen állunk a fenntartható fogyasztásra. Ezzel párhuzamosan pedig a jövő generációjának tartok rendszeresen érzékenyítő programokat. Egy nemzetközi mozgalomnak vagyok a magyarországi képviselője, a mozgalom évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nagy erőbevetéssel dolgozom rajta, hogy anyagi támogatókat találjak, valamint hogy az állam is támogassa és elfogadja a programunk. Jelentem nagyon jól haladunk!

Azt hiszem egyéni szinten tényleg sok mindent megteszek a változás eléréséért. De mégis elkeseredett vagyok… Úgy érzem semminek semmi értelme…

Egyre jobban azt érzem, hogy egy burokban szeretnék élni, ahol nem látom merre tartanak az emberek, nem látom hogy ekkora sötétség uralkodik a fejekben és hogy mennyire önző az emberi faj… De azt hiszem a strucc politika nem segít, mert tudom, hogy attól még haladunk egy (rossz) irányba, ami az én burkomat is érinti. Ha még el is költözök vidékre egy nagy telekre, ahol a vegyszermentes alapanyagaimat magam termelhetem meg akkor sem vagyok „biztonságban”. Olyan mértékű változás várható, hogy a földemen nem lesz olyan növény vagy netán állat, aki meg tudna élni.

Jelenleg költözés és családalapítás előtt állunk. De most teljesen kétségbe vagyok esve… Az élőlények egyik legfontosabb motivációja a faj fenntartása. Látva a klíma kutatások eredményeit, elég kis esélyünk van a fajunk fenntartására. De akkor miért is hozzak a világra egy újabb „CO2 kibocsájtót”? És hogy jutottam odáig, hogy így tekintek egy kisbabára, amire/akire igazából mindig is vágytam? Nem kell atomfizikusnak legyünk, hogy lássuk, hogy nem jó az irány, évről évre lehet látni és tapasztalni a problémát. Magyarország most még jó helyzetben van, de nem sokáig. Kedves Olvasó, hamarosan mi is a sivatagban fogunk élni ahol nincs víz nincsenek felhők, nincsenek állatok, nincsenek növények. És ez a legjobb kimenetel… Igen jól érted, te is látni fogod még ezt a helyzetet (jobb esetben, ha nem haltál szomjan, vagy nem öltek meg a klíma menekültek).

De mégis mit tehetnék még, hogy némi esélyt lássak arra, hogy még van értelme és létjogosultsága az emberi faj megmentésén dolgozni? Miért akarnánk azokat az embereket megmenteni, akik úgy gondolják dobjunk atombombát a hurrikán közepébe, vagy amikor 20 év elteltével ugyan úgy akarják elsumákolni egy reaktor felrobbanását, vagy amikor egy ország vezetője engedélyt ad az őserdő leégetésére, vagy amikor azt látod, hogy szemrebbenés nélkül dobálják el a szemetet az erdőben, vagy amikor azt látod, hogy mindenkinek az a legfontosabb, hogy neki kényelmes legyen és csak abban az esetben „állna át” a fenntarthatóbb életre ha az ö kényelme nem sérül?

Sajnos manapság igen nehéz eldönteni mi igaz és mi nem. Rengeteg cikk jelenik meg és sokszor teljesen ellentmondásos információkat találhatunk. Akkor honnan is tudjuk mi az igazság? Most akkor rossz ha gyógyszert szedünk, a vegánság a megoldás, akkor a baraziliai erdőtűz mégse olyan gáz stb,?

Sajnos ezzel az információ kavalkáddal értük el azt is, hogy az emberek nem hiszik és nem is akarják elhinni, hogy közel a vég. Mindenki úgy van vele, hogy túloznak, úgyis lesz majd valahogy, megoldják majd valahogy.

Én sajnos kezdem elveszteni az emberekbe vetett hitemet. Eddig úgy éreztem, van időnk az átállásra, az edukálásra, a cselekvésre, de rá kellett jöjjek, hogy az emberek nem képesek felfogni, hogy ha nem cselekszünk akkor tényleg élhetetlen lesz a Föld. 

Ha valakit láttok az utcákon, hogy vadidegenekkel ordibál, hogy „tennünk kell valamit, mert kihalunk!!!”, akkor az én vagyok...

Ha látom, hogy más is ezt csinálja akkor tudni fogom, hogy olvasta ezt a cikket…

Most kivételesen én kérek tőletek erőt, optimizmust, ahhoz, hogy újult erővel, még nagyobb lelkesedéssel küzdjek a fajunk fenntartásáért!